Az első évfordulónk alkalmára

Azt gondolom, hogy bár nagyon sokan természetesnek veszik azt, hogy találkoznak valakivel, együtt töltenek pár évet, kialakítanak egy kapcsolatot majd összeházasodnak, ez az ember életében nem csak az egyik legnagyobb dolog, hanem az egyik legnagyobb kincs is, hiszen megtaláljuk azt az embert, aki később a gyerekeink szülője lesz velünk együtt és persze akivel aztán meg akarunk és meg is tudunk öregedni, persze ha szerencsénk van. Én nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy összeismertetett a férjemmel, mert biztos vagyok benne, hogy nélküle nem tudnék az az ember lenni, aki ma vagyok, és ami még talán ennél is sokkal de sokkal fontosabb, hogy nem tudnék igazán önmagam lenni.

Mi nagyon sokat vártunk a házassággal, mert valahogyan ő se nagyon akarta feltenni azt a bizonyos kérdést, és megvallva az igazat, én se nagyon akartam hallani, valahogy úgy gondolom mindketten úgy éreztük vagy gondoltuk, még hogy ha hibásan is, hogy tovább maradhatunk fiatalok, hogy ha később házasodunk össze. Persze ma már tudjuk, hogy ez nem igaz, és a félelem, miszerint rohamosan öregedni fogunk hogy ha összeházasodunk nem volt valós, de valamiért mi mégis tartottunk tőle.

Ma már lassan két éve leszünk házasok, és az első házassági évforduló alkalmával nagyon sokat beszélgettünk többek között erről a valótlan félelmünkről is, és tényleg egy nagyon szép ajándékkal lepett meg engem, hiszen mi a Balaton partján ismerkedtünk meg, és az ajándék nem volt más, mint egy Balaton vászonkép, ami azóta is a nappalink falát díszíti, és amire azóta is nap, mint nap rá tudunk nézni és boldogok tudunk lenni, hogy megtaláltuk egymást és hogy ennyire szeretjük és támogatjuk egymást. Mindenkinek ilyen párkapcsolatot, ilyen házasságot, és persze ilyen évfordulót kívánok, mert én ennél nem is lehetnék boldogabb azt hiszem.