Csak őket válaszd

Az ember számára a mai világban már szinte minden problémára rengeteg megoldási lehetőséget kínál a net és hát persze ezek közül már csak választani kell, ami talán az egyik legnagyobb és egyben legnehezebb feladata a mai kor emberének. Mert hát ha rosszul választ és nem minőségi terméket vagy szolgáltatást kap, akkor nem lesznek meg a várva várt eredmények sem, másrészt pedig persze hihetetlen költségeket és károkat tud maga után hagyni egy-egy rossz döntés. Még akkor is, hogy ha egy egyszerű családi igény megoldását tekintjük, mondjuk bármilyen lakás átalakítás, vagy plusz gépesítés, mondjuk klíma beszerelése, nem még ha mondjuk egy vállalkozás igényeit, vagy érdekeit tekintjük, mert akkor hihetetlen károk tudnak keletkezni egy rossz szolgáltató munkájának eredményeképp.

Éppen ezért, amióta én az eszemet tudom és a vállalkozásomat működtetem, kifejezetten mindig odafigyelek arra, hogy csak olyan szolgáltatót vagy csapatot válasszak ki, akikről pozitív véleményeket vagy eredményeket kaptam vagy ismerős cégvezetőtől, vagy más partnercégtől. Sokkal bonyolultabb és hosszadalmasabb így a választás, de azt is el kell mondjam, hogy ezzel együtt sokkal eredményesebb is szinte minden esetben a közös munka.

Így találtam rá a kogwheel csapatára is, akiket minden olyan vállalkozónak csak ajánlani tudok, akinek alkalmazottai vannak, akinek ügyfelekkel kell kapcsolatot tartani és ápolni, aki értékesítéssel foglalkozik, vagy aki szolgáltatást nyújt, egyszóval szinte mindenki számára, hiszen a kommunikációs tréning, az asszertív kommunikáció vagy a stresszkezelés mind-mind hihetetlen sokat segítenek abban, hogy eredményesebb és hatékonyabb jövőnek nézhessenek elébe. Én csak velük dolgozok, és maximálisan meg vagyok velük elégedve, biztos vagyok benne, hogy más sem lesz ezzel másképp.